Torockó (románul: Rimetea) Fehér megyében, az Erdélyi-középhegység keleti részén, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatainak szűk völgyében fekszik, Kolozsvártól délre. Egykori bányászváros, amelyet sokan Erdély egyik legszebb falujának tartanak, és méltán szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján, épített öröksége pedig hungarikum.
Történelem és Épített Örökség
A település története messzire nyúlik vissza; a Székelykő nyugati csúcsán, a Várkőn egykor római castrum állt. A középkori várat az Ákos nembeli Toroczkai család építtette, de az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az ostrom alól felszabadító kézdi székelyek 1257-ben kapták meg a várat a királytól. A település első írásos említése is ebből az 1257-es adománylevélből ismert, Toroczko alakban. Később, a tatár és kun betörések miatt meggyérült magyar lakosság mellé németeket is telepítettek Torockóba.
A település sajátos fejlődését a vasművesség és a vasbányászat adta, ami a XIV. század végén, vagy a következő század elején kapott lendületet, feltehetően német bányászok révén. A bányaváros fénykora a 18. században volt, ekkoriban a falu az erdélyi vasgyártás egyik központjává vált.
A mai, jellegzetes településkép az 1870-es nagy tűzvész után alakult ki, amikor szinte valamennyi épületet újjá kellett építeni. A gazdag vaskereskedők, vasfeldolgozók által építtetett, polgári jellegű, hófehérre meszelt, klasszicista stílusú házak – szász mintára – szigorúan egységes stílusban épültek újjá, zöld színű ajtó- és ablakkeretekkel. Ez az egységes építészeti környezet tette lehetővé, hogy a falu 1999-ben rangos Europa Nostra-díjat nyerjen.
A falu nevezetességei közé tartozik a főtéren álló 18. századi unitárius erődített templom, az 1668-ban épült parasztház, a Népi Iparművészeti Múzeum (mely a vasművesség tárgyait, festett bútorokat és népviseletet mutatja be), valamint a Templom téren található vajor, egy hangulatos vízfelület, amit régebben a helyi asszonyok szőnyegek, kelmék mosására használtak.
Természeti Környezet és A Nap
Torockó rendkívül festői helyen, a Székelykő lábánál fekszik. A település felett 1129 méter magasra tornyosuló Székelykő sziklatömbje nemcsak lenyűgöző látvány, hanem egy egyedi természeti jelenséget is produkál. A hegy jellegzetes fekvése miatt Torockón a nap látszólag kétszer kel fel, hiszen a felkelő Nap rövid időre eltűnik a hegy mögött, majd kicsivel később újra előbukkan. Ez a jelenség ihlette meg Jókai Mórt is, aki az "Egy az Isten" című regényében ír róla. A hegy nevét onnan kapta, hogy a XIII. században székelyek mentették fel a vár ostromát, és jutalmul megkapták a hegytetőn álló várat és környékét. A csodálatos környezet ideális a hegyi túrázásra, a Székelykő megmászására és a siklóernyőzésre.
Népviselet és Kultúra
Torockó híres az ezer éves néphagyományok lelkiismeretes őrzéséről. Különösen jelentős a település népviselete és népművészete, amelyek eltérnek a környező erdélyi viseletektől. A viselet a módos bányászvárosi életformának, a vasbányászatból származó jólétnek, valamint a német és magyar elemek keveredésének köszönhetően alakult ki. A torockói viselet nemes kelméivel és úri-polgári ruhatárhoz közelálló darabjaival emelkedik ki, és sokszínűségét az adja, hogy alkalmak és korosztályok szerint mindig más és más. A ruhák alapformái német eredetűek, melyek a magyar hatásra szelídültek és színesedtek. A színek közül a fehér, a kék és a zöld a leggyakoribbak. A nők és lányok hordták a pártát, palástot (a menyasszony fehéret), bundalájbit, islógos (csipkés-hímzett) inget és a kösnyős szoknyát. A hímzés általában keresztszemes (piros vagy kék színnel), és a helyi csipkeverés is különleges, amit matyikóval (verőfákkal) készítettek.
A településen máig élnek a kulturális hagyományok. A Duna-ház és a Kriza János Művelődési Ház (névadója a költő, néprajzkutató unitárius püspök) fontos szerepet töltenek be a helyi közösségi életben és rendezvények, mint például a minden év júniusában tartandó Duna Napok helyszínei.
Torockó tehát egy olyan egyedülálló, történelmi emlékektől és természeti szépségektől gazdag székely végvár, mely a bányászatnak köszönhető polgári jellegét, egységes építészetét és különleges népviseletét máig megőrizte, és ezzel az erdélyi faluturizmus egyik legfontosabb központjává vált.
0 Megjegyzések