Erdély, a Kárpát-medence keleti része, nem csupán kulturális és történelmi szempontból különleges, de nyelvi értelemben is rendkívül gazdag terület. Az itt élő magyarság nyelve – bár kétségkívül a magyar köznyelv része – több évszázados elszigeteltség, valamint a más nyelvekkel (elsősorban a románnal, de a némettel és a szlovák-szász nyelvi örökséggel is) való intenzív érintkezés révén sajátos vonásokat, dallamot és egyedi szókincset alakított ki. Az erdélyi magyar nyelv valójában nyelvjárások komplex rendszere, melyek közül a legkiemelkedőbbek és leginkább kutatottak a székely, a mezőségi és a csángó dialektusok, de ide sorolható a kalotaszegi és a bihari nyelvjárás is.
Fonetikai és nyelvtani sajátosságok
Az erdélyi nyelvjárások egy része, főként a Székelyföldön beszélt változatok, számos archaikus vonást őriztek meg, melyek már a köznyelvből kivesztek. Ilyen például a zárt ë hang (amely a magyar e és é közötti hang, és a székely nyelvjárások többségében jelen van), illetve a ty és gy hangok lazább, palóc nyelvjárásokra emlékeztető ejtése.
A hangtani jellegzetességek mellett feltűnőek a nyelvtani különbségek is. Jellemző az ún. határozott múlt idő használatának maradványa az idősebb generációknál (pl. harangozának – harangoztak), valamint a feltételes mód -nó/-nő képzője (tudnók – tudnánk). Szintén elterjedt az -n toldalékos harmadik személyű igealak használata (megyen a megy helyett, leszen a lesz helyett), ami szintén régies forma.
A nyelvi érintkezés leglátványosabb jegyei gyakran a mondatszerkezetben és a kétnyelvűség tipikus formáiban mutatkoznak meg. A román nyelvi hatásra kialakult szerkezetek, mint például a „kell legyen” típusú szerkezet (kell hazamenjek a hazáig kell menjek helyett), vagy a szenvedő szerkezet sajátos használata (el vannak indulva), jól mutatják a nyelvek kölcsönhatását.
Különleges erdélyi szavak és jelentésük
Az erdélyi magyar nyelv szókincse talán a leginkább magával ragadó része, melyben keverednek a régi magyar szavak, az idegen nyelvekből átvett jövevényszavak és az egyedi szóalkotások.
Román jövevényszavak
A román nyelv évszázados közelsége miatt számos szó került át a magyarba, főleg a vidéki élet, a gasztronómia és a helyi közigazgatás területén. Ezek közül néhány:
- Pulya/Puja: jelentése gyermek. Egyértelműen román eredetű szó, a pui (csibe, fióka) kicsinyítő képzős alakjából származik.
- Baraboj: burgonya, krumpli (Kolozsvár környékén főleg).
- Málé: kukorica, illetve a kukoricalisztből készült étel (puliszka).
- Tokány: a román tocană szóból, jellegzetes, kockára vágott húsból készült, sűrű szaftos egytálétel.
- Muzsdé: fokhagymás mártás (románul mujdei).
- Vinete: padlizsánkrém (románul vinete).
- Raba: talicska (románul roabă).
- Bón: utalvány vagy jó, rendben van (a román bon szóból).
- Priza: konnektor (a román priză szóból).
Archaikus és tájnyelvi szavak
Az elszigeteltségnek köszönhetően fennmaradtak olyan szavak is, amelyek a köznyelvben már ritkán vagy egyáltalán nem fordulnak elő, vagy más a jelentésük:
- Ádomás: vásár utáni italozás, a megkötött üzlet megpecsételése.
- Almáriom: üveges konyhaszekrény, edénytartó.
- Ahajt: ott, nem messze, a ahol régi alakjából.
- Beretva: borotva.
- Borvíz: ásványvíz.
- Ejsze: talán, valószínűleg.
- Fuszujka/Faszujka: bab.
- Firhang: függöny (német eredetű, de tájnyelvben él).
- Lapító: vágódeszka.
- Böcsü: bölcső.
- Ebéd: reggeli (régebbi jelentés).
Jelentéseltolódások
Érdekesek azok a szavak is, amelyek a köznyelvben is léteznek, de Erdélyben más vagy tágabb jelentéssel bírnak:
- Tölt (levest): szed (levest, ételt a tálba).
- Tészta: szinte mindenféle süteményre, édességre használják.
- Blúz: nem csak blúz, de pulóver vagy kardigán is lehet.
- Elve: túl, fölött (például Erdőelve).
Ezek a nyelvi különbségek, a sajátos hangzás, a régies formák és az egyedi szókincs adják az erdélyi magyar nyelv karakterét és utánozhatatlan báját. Az erdélyi ember nyelvében nemcsak a szavak értelme, hanem a táj és a történelem is benne él.
0 Megjegyzések